Miss Rose paletta-Olcsó és jó!

szombat, március 29, 2014


 Bemutatom nektek az egyik kedvenc palettámat. Ez egy Miss Rose paletta, 5 féle színű barna van benne + egy pirosító amit nem nagyon szoktam használni, csak kipróbáltam. A barnák közül is csak a hosszúkás részben lévőket szoktam használni. Nagyon szeretem ezt a palettát mert könnyű vele dolgozni és nagyon szép színe van, valamint egész nap tart! Egyetlen negatívuma, hogy nagyon potyog, ezért én amikor sminkelek akkor az arcomhoz fogok egy papírzsebkendőt, hogy arra potyogjon.
Tökéletes hétköznapi sminket lehet vele készíteni, mivel viszonylag halvány színekből áll. Ajánlom azoknak akik nem szeretik az erős sminket!










A sminket a ragasztószalagos technikával készítettem el. (Ragasztószalagot helyeztem a szemöldököm és a szemem sarkát összekötő vonalra)
A szemöldökcsontom alá felkentem a palettán lévő legsötétebb barnát (hosszúkás részben lévők közül), majd a szemhéjam közepe tájára pedig egy világosabb barnát kentem, összesatíroztam a sötétbarnával.
A belső szemzugba és a szemöldökcsontomra tettem a legvilágosabb barnát, ezt is összemostam a sötétebb barnákkal.
Szerintem nagyon egyszerűen elkészíthető, hamar kész van :)
















You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Nagyon csinos vagy! :)
    Nekem is van Miss Rose palettám, nem is egy és mindet nagyon szeretem. Igaz nekem harsányabb színeim vannak, de pont ezért vettem meg őket. :)
    Szerintem is az egyetlen negatívuma az, hogy potyog felvitelnél, de hát ez legyen a legnagyobb probléma, mert nálam minden más tekintetben kedvenc. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszonom:) igen, ez legyen a legnagyobb problema!:)

      Törlés

Subscribe