Ünnepi smink I. - Rimmel Magnif'eyes | TESZT

vasárnap, november 13, 2016

- Tesztelésre érkezett a Rimmel Magnif'eyes palettája 001 Keep Calm & Wear Gold árnyalatban. 
Úgy gondoltam, hogy el is készítek vele egy ünnepi sminket. Vörös rúzs nélkül ezek a színek a hétköznapokra is tökéletesen megfelelnek. -



Első ránézésre szimpatikus volt, hogy a paletta simán elfér a táskámban, ugyan is nem túl nagy és nem is túl kicsi. Pont jó. Miután kinyitottam, a kis hosszúkás tükörnek is megörültem, amiben pont jól látszik a két szemem. Megszokhattuk már, hogy a kisebb palettákhoz is jár applikátor, amit én általában nem szoktam használni, de ennél a palettánál akár még alkalmazhatjuk is. (hogy miért? azt majd később, előbb vegyük jobban szemügyre). Szóóóval. 8 színt tartalmaz, ebből 5 szín csillogós/selyemfényű, 3 pedig matt. 






Az Urban Decay Primer Potion szemhéjalapját használtam. A szemöldökcsontomra matt színeket satíroztam egészen a világostól a sötétig. Nagyon jól lehet egymásra építeni a matt színeket, könnyen el is tudtam dolgozni. A mozgó szemhéjamra csillogós színek kerültek, ezek közül is világosabbak. Applikátorral (na, itt tudom használni azt, ami a palettához van) rátapogattam a szemhéjamra, viszont úgy vettem észre, hogy annyira nem tapadnak jól, ennek következtében potyogott is. A legvilágosabb selyemfényű szín a kedvencem. A szemöldökcsontomon is ezt láthatjátok!

Összességében egy nagyon szép és ízléses palettának tartom a Magnif'eyes-ot. Jól kihasználható, a csillámos színekkel pedig tudni kell bánni. A 3 matt árnyalatot nagyon szeretem benne, ha 5 perc alatt kellene feldobnom egy sminket, biztosan ezeket a színeket használnám. 






You Might Also Like

0 megjegyzés

Subscribe