IsaDora Új Kollekció | TESZT | SMINK

csütörtök, január 05, 2017

- Elsők között próbálhattam ki a Douglas Parfümériában kapható IsaDora Cosmetics néhány új termékét. A gyönyörű színek láttán egyből elkezdtem fantáziálni, hogy milyen sminket alkossak majd. Mindenképpen különlegesebbet szerettem volna, hiszen ezek a színek tényleg gyönyörűek, kár lett volna csak "feldobni" őket. Remélem Nektek is elnyeri majd a tetszéseteket, mivel nagyon sokat dolgoztam vele. A bejegyzésben elolvashatjátok a termékekkel kapcsolatos tapasztalataimat és közelebbről is megkukkanthatjátok a velük készült sminket! -




Először a "főszereplő" palettáról ejtenék néhány szót. Már feljebb említettem, hogy szerelmes vagyok ezekbe a színekbe. Rengeteg hasonló mini palettát találhatunk a boltok polcain amit a hétköznapokon és alkalmakkor is remekül tudunk használni, viszont ilyen burgundi színekből állót még nem láttam ezért külön örültem neki. Én inkább ezt a színvilágot kedvelem. A barna különböző árnyalatai már unalmasak ezért ez a burgundis vonal az új favorit. Szép, letisztult a paletta és nagyon jól lehet vele dolgozni. A színek szuperül kombinálhatóak és aminek nagyon-nagyon örültem, az pedig, hogy egyáltalán nem porzik, még a sötétebb szín sem. Juhúúú!




A következő nagy kedvenc színben a mattra száradó szájfény! Nagyon meglepődtem, mivel azt hittem, hogy ez nem szájra száradós, pedig de. Ennek ellenére nem volt kényelmetlen. Pár óra és evés után (ahogy ezt a mattra száradó rúzsoktól már megszoktuk) darabokban kopott le a számról. Ilyenkor célszerű egy nedves sminklemosó kendővel letörölni és újra felkenni. Semmiképpen sem rákenni az újabb réteget. Egyébként a számat nem szárította. 



Mivel műszempillám van, ezért csak az alsó pilláimat szoktam kifesteni. A spirálról ezért csak azt tudom elmondani, amit a képen is láthattok. Tömött keféje van, ránézésre brutál pillákat csinál. Az alsó pilláimra használtam, pozitívum, hogy nem fogta meg pár óra után sem a szem alatti területet. 



Összességében nagyon szerettem készíteni ezt a sminket. Gyorsan tudtam haladni, mert a termékek nem okoztak fennakadást. A kedvenc sminkjeim közé tartozik, úgy nézzétek! :) 

(A szemsminknél a világos részekre a palettában található highlighteren kívül került még egy kis selyemfény is. A rózsaszínes highlighter az arcomon pedig MAC) 






You Might Also Like

3 megjegyzés

  1. Ez nagyon szépséges lett. :) Talán csak annyit fűznék hozzá, egy picivel világosabb szemöldök szerintem előnyösebb lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!:)
      Van, hogy sötétebbre csinálom, van, hogy világosabbra. A saját szemöldököm alapból nagyon sötét, mert a hajam is sötét, ezért nincs lehetőségem nagyon világosra csinálni. Vagy ezt a meleg árnyalatú barnát használom, vagy egy világosabb szürkéset, de az utóbbit ehhez a sminkhez nem tudtam elképzelni :)

      Törlés
    2. Nálam is mindig a sötétebb szemöldök a gondjuk, de lássok be sok embernek az a természetes kiindulási helyzet hogy szőke és sötétbarna a szemöldöke (pl én is eredetileg is szőkés barna vagyok és majdnem fekete a szemöldököm). Plusz nekem tetszik így szóval nem izgat ki mit tanácsol :) Szerintem neked is jó így :)

      Törlés

Subscribe