Búcsúzni jöttem - Száz szónak is egy a vége...

szombat, július 15, 2017

Búcsúzni jöttem. Nagyon nehéz ez és igazából nem is tudom, hogy hol kezdjem. Írhatnám a közhelyeket, hogy "minden véget ér egyszer...", meg, hogy "ha egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik", "minden vég egy új kezdet"... stbstbstb... Ezek helyett inkább baromi őszintén leírom, hogy miért döntöttem úgy, hogy elbúcsúzom Tőletek, a blogtól, ettől a világtól - mert ez egy külön világ...
Igen, egy külön világ, amiből én köszönöm, de nem kérek!


Nem kérek... Mert három év sok idő és három év alatt sok minden változik. (oh, azt mondtam, nem közhelyezek) Akkor, amikor belecsöppentem ebbe az egészbe, még nagyon jó blogok voltak. Egyediek, érdekesek, őszinték. Motiváltak, ezért vágtam bele én is. Nagyon szerettem. Minden percemet rá áldoztam, sminkeltem, körömlakkoztam, krémeztem, minden tapasztalatomat megosztottam veletek. Szerettem, hogy kérdeztek és én segíthetek. Imádtam fotózni, szép képeket kreálni arról, amit szeretek. Jó volt bemutatókra járni a csajokkal, kiöltözni, fotózkodni, beszélgetni...

De szépen lassan megláttam azt az oldalát ennek a világnak, amit nem akartam látni. Több hónapja küszködöm a gondolattal, nem akarom elhinni ezt az egész cirkuszt ami a blogger világban folyik Magyarországon. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy én nem leszek bohóc ebben a cirkuszban, vagy néhányan itt már nem is bohócok, hanem majmok? És igen, joggal mondhatja bárki, hogy hát akkor ne legyél, tűnj ki, csináld másképp. Próbáltam... de a lelkem nem bírja. A blog nekem egy örömforrás volt, egy féltve óvott, dédelgetett "gyermek". Én nem azért pátyolgattam, hogy utána harcba küldjem és leamortizáljam.

Nem tetszik, ami itt megy. Nem tetszik, hogy keményen megy a követők és a likeok vásárlása. Persze, vannak magyar követők is, a 30 000 kamu arab közül talán 200-300, amennyi like a képek alatt van. Mert valaki még bedől ennek. Undorítónak tartom, hogy semmi tartalommal lehet valaki "híres bloggerina" és, hogy ez kell az embereknek és a cégeknek. Minden verseny arról szól, hogy kinek van több követője, több likeja, semmi mélyebb dolog. Az, hogy a tehetséget értékeljék, arról ne is álmodjunk.

Ismerek néhány bloggerinát, akik már akkor itt voltak, amikor néhány "nagyon fancy", felkapott lány még sehol sem volt. Miért nem vesszük őket észre? Keményen megdolgoznak minden egyes elismerő szóért, likeért, megosztásért, magukért, az önbecsülésükért. És szerények maradnak, és nem vásárolnak követőket... Tényleg, becsülöm a kitartásukat, mert én nem tudtam kitartani. Mert szerintem nem lehet úgy valamit örömmel csinálni, hogy közben ki kell tartani. 

Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, merre változnak a dolgok, de abban biztos vagyok, hogy én most itt kiszállok ebből. Nem törlök le semmit, nem tűnök el nyomtalanul, ha bármi kérdésed van, vagy tanácsot szeretnék kérni, ugyanúgy megtalálsz, mint eddig és ugyanúgy segíteni fogok.
De tartalmat nem fogok gyártani, nem lesznek képek és bejegyzések sem a blogon, sem az instagramon.
Ha valaki "velem" szeretne maradni, akkor bátran jöjjön át a személyes instagram oldalamra (@monosadelka)
Biztosan felmerül a kérdés, hogy: "Oké, hogy most így érzed, de fogsz még írni a jövőben, újra fogod kezdeni?" Erre csak azt tudom mondani, hogy majd eldől és bármi lehetséges, de most kivonom magam a forgalomból. :)

- Itt ülök, ahol mindig ültem, amikor írtam és érzem a polcon lévő gyertya illatát, amit mindig éreztem. Érdekes, hogy az illatokhoz emlékeket társítunk. És tudjátok mi az érdekes? Ennek a gyertyának erősebb illata volt, szinte nem volt olyan, hogy ne érezném. Most már csak akkor érzem ha jól, közel hajolok. De még érzem és bármikor, amikor megszagolom Ti fogtok eszembe jutni, a blog és ez a három év... -


Külön szeretnék egy óriási virtuális puszit küldeni az én legkedvesebb blogger barátnőmnek, Papp Miminek. Mimi, köszönöm az együtt töltött időt Neked, ne feledd, hogy nem hagytalak el, mindig itt leszek! Csak egy szakasz zárult le... :) 




Köszönök mindent! 


You Might Also Like

1 megjegyzés

  1. Nagyon nagyon sajnálom, hogy abbahagyod de megértem az indokaidat és én is hasonló nézeteket vallok. Sajnos aki nem adja el magát és nem csal, az nem tud érvényesülni itthon.
    Én személy szerint emiatt fogom fel hobbiként a blogolást, mert tudom, hogy profi szinten úgysem tudnám csinálni, ahhoz az elveimről kellene lemondani, amire nem vagyok hajlandó pár ingyen cuccért és rendezvény-meghívókért.

    Minden jót Neked! <3

    VálaszTörlés

Subscribe